-= A mi oldalunk a neten =-

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Címlap Fekedi hangulatok Feked project 2.0

Feked project 2.0

E-mail Nyomtatás PDF
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Régen jelentkeztem, eltelt egy év is immár, a szavazásnál pedig néhányan várják a folytatást. A kedvükért néhány frissebb gondolat.

Immár több mint egy évvel a hátunk mögött néhány gondolat megfogalmazódott bennünk. Egyrészről ami biztos: Rorate utánnem fogunk önszántunkból visszamenni Budapestre. Számunkra – felnőttek számára - élhetőbb a jelenlegi környezet, lassan megszokjuk az ezzel járó többletmunkát, és talán – néhány év múlva – be is fogunk tudni illeszkedni az itteni közösségbe.

És akkor a gyerekek… Néha kérdezgetjük őket, és összességében azt hiszem, nagyon élvezik az itteni létet, bár ilyenkor mindig nehéz eldönteni mennyire tudják párhuzamosan elképzelni a városi létet a jelenlegivel. Valószínűleg egy idő után ez válik teljesen természetessé, és a városi veszik az idő homályába, de talán most még elég közeli emlékekkel rendelkeznek az összehasonlításhoz. A nagyobb lányok továbbra is itthon tanulnak magántanulóként, és még mindig ezt szeretnék… Eközben persze a közösségekbe való integráció is zajlik. Korábban jártak sváb táncházba, de onnan egyikük kissé kikopott – volt egy kellemetlenebb táncpartnere, aki nem volt kellően toleráns a kezdő táncossal szemben, ez pedig alkalmat adott arra, hogy az inkább olvasni szerető gyermekünk kihúzhassa magát a feladat alól – ez aztán lassan a másik lányunknak is döntési helyzetet teremtett. Merthogy előtérbe került egy magyar táncház, ahová a kicsi szívesen ment volna, s ha már ment, és nem ütközött mással, így a nagy is elment vele. Hogy minden kerek legyen, a harmadik testvér – a kisebb fiú - is velük tartott, hisz az autóban mindegy hányan ülnek, Néptáncha már megyünk… A döntéskényszer a nagyobbik lány számára - a két táncház közti választás - végül a magyar táncház javára dőlt el, aminek kézzelfogható eredménye a karácsonyi fellépés lett, ahol mindhárom csemete felléphetett. A negyedik kicsi korban még aprócska, így számára csupán a nézőtérről való rácsodálkozás maradt. A műsor – városi szemmel is – színvonalas és jól sikerült volt, a közösség és a hangulat pedig nagyon személyes. A nagyvárosban ritkán látni olyat – bár már találkoztam vele -, hogy a szereplők válogatás nélkül megvendégelik a nézőtéren ülőket, itt pedig ez történt.

Emellett párhuzamosan folyik a zeneiskolai project is, fuvola, furulya, valamint friss erőként hegedű vonalon egyaránt. A kisebb léptékeknek köszönhetően a művészetek iránt fogékonyabbak itt is ott is azonosak, sokan járnak néptáncra, akik zeneiskolások, és fordítva. Néha egy-egy plusz szereplés – öregek napi műsor, templomi alkalmak, születésnapi műsorok - és az azokra való készülődés megspékeli a hétköznapokat, de talán ezek azok a gyöngyök, amiket láncra fűzve magunkkal vihetünk életünk során, hogy a nehezebb időkben előhúzzuk őket, s gyönyörködhessünk bennük.

Jó látni, ahogy a gyerekek – talán még nálunk is jobban – eligazodnak az itteni világban, alkalmazkodnak, ismerkednek, barátkoznak, és építik kapcsolataikat. Szálakat szőnek, talán nem is tudatosan, melyek aztán kapcsokká válnak. Némelyik talán olykor el-elszakad, vagy tehermentessé válik, hogy átadja helyét egy másik szálnak, de az Élet ettől lesz olyan változatos és kerek.

Karácsonyi koncert

Néha elgondolkodunk rajta, vajon mindaz, amit mi itt „kísérleti” jelleggel végzünk, hosszú távon igazolódik-e, de ezek azok a kérdések, melyre majd később kapunk választ. Nem szeretek politizálni, de a példa talán érthető: a rövidtávú döntések – oktatás, egészségügy, nyugdíj – mindig hosszú távú következményekkel járnak. Amit itt és most elrontunk, annak következményei a legrosszabbkor köszönnek majd vissza ránk, talán akkor, amikor nem is várnánk. Ebből a szempontból én magamat antiszociálisnak tartom, nem tudom elképzelni a gondoskodó – nyugdíjat adó – államot, ahogy az egészségügyi szolgáltatásokért is fizetek, pedig vonják a fizetésemből a járulékokat. A gyermekeim itthon tanulnak, és igyekszem, amennyire lehet függetlenné válni a politikától, a szolgáltatóktól és a szociális hálótól. Maradi is vagyok, mert nem tudom elképzelni azt, hogy valaki pénzéből vegyek valamit… és borzasztóan bosszant, hogy míg én nem veszek fel hitelt, hogy az életem független lehessen a külső „hatásoktól”, addig az „állam” – pártoktól függetlenül - megteszi ezt helyettem, és tudatosan többet költ, mint amennyi bevétele valaha is lehet. De ez ismét politika… aminek semmi helye itt. Majd folytatom, ha kitisztultam... :)

Módosítás dátuma: 2012. február 05. vasárnap, 10:02