-= A mi oldalunk a neten =-

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Címlap Otthonoktatás Otthonoktatás 1.0

Otthonoktatás 1.0

E-mail Nyomtatás PDF
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Másfél év távlatából már érzek magamban annyi bátorságot, hogy megfogalmazzam ezirányú érzéseimet, tapasztalatainkat.
Korábban már értekeztem arról, hogy mennyire eltávolodtam a mai magyar oktatási rendszertől, illetve mennyire másként látom én a tanítást. Tanárként és oktatóként az oktatási rendszer szinte minden szintjét tapasztalatból ismerem, tanítottam vidéki és fővárosi általános iskolákban mind az alsó mind a felső tagozaton, középiskolában, jelenleg főiskolán, és korábban 10 évig a felnőttek képzésében is részt vettem. Láttam, és értettem néhány szükséges változtatást a rendszer(ek)ben, de mindig azt éreztem, hogy csupán rövidtávú céllal születnek, és csak a felszínt kapargatják. A legfurcsább számomra mindig az volt, hogy bár folyamatosan változtak a jogszabályok az oktatási rendszer minden szintjén, a tanárképzés állandóan megmaradt a "régi", beváltnak tartott módszereknél. Nem mintha ezzel kapcsolatban lennének kifogásaim, talán ez az egyetlen biztos pont, amihez még igazítható valamilyen szinten a rendszer. És talán emiatt működik még egyáltalán a mai magyar oktatás...
A döntésünkről. Amikor vidékre költöztünk, akkor már korábban megfogalmazódott bennünk a magántanulói státusz igénye, de mindaddig nem körvonalazódott sem az igény, sem az ezzel járó adminisztratív teendők előtérbe kerülése. Két nagyobb gyermekünk addig a rendszer részeként elvégezte a harmadik, illetve az első osztályt. A költözés azonban felvetette azt a problémát, hogy az eddigi viszonylag magas szinvonalú oktatáshoz képest az itteni iskolákban a gyermekeink esetleg az alacsonyabb szinvonalú oktatás miatt elveszítik azt az előnyt amit addig sikerült megszerezniük. Némi adminisztratív utánjárás után végül a korábbi (fővárosi) iskola magántanulóiként kezdték meg a következő osztályt, természetesen magántanulóként. Ez félévenkénti vizsgát jelentett, és én igyekeztem heti-kétheti rendszerességgel konzultálni a korábbi oktatóikkal tanáraikkal. Talán szerencsénk is volt, hisz az iskola pozitívan állt a dologhoz, de az év végére belátták, hogy számukra ez pusztán teher, fejkvótát az állam nem ad a magántanulók után, így inkább megpróbáltak lebeszélni bennünket a magántanulói státuszról. Ezzel a budapesti oktatásból kikerültünk, és keresnünk kellett egy hozzánk közelebb lévő iskolát, mely befogadóbban áll a magántanulók irányába, ezzel kapcsolatosan esetleg még tapasztalatokkal is rendelkezik, és hajlandó a gyermekeinket - és velük együtt a szülőket is - felkarolni ezen a téren. Ez sikerült is, és itt is túl vagyunk már az első félévi vizsgákon, melyek alapvetően jól sikerültek, kisebbik gyermekünk egyetlen 4-est gyűjtött be az összes többi eredménye jeles, a nagyobbik - immár felső tagozatos - már nehezebben birkózott meg az akadállyal, nála a 4-es és 5-ös jegyek felváltva sorakoztak, 4,5 átlagot alkotva. Az eredményekkel a magam részéről tökéletesen elégedett vagyok.
Azért vannak bennem kérdések, és persze illene megfogalmaznom az elvárásaimat, nomeg a kötelezettségeimet is. Nézzük.
A rendszer - a magántanulói státusz - alapvetően úgy tűnik jogilag működőképes. Természetesen iskolánként, és igazgatónként változó a dolog, alapvetően a jogszabályok az igazgatók hatáskörébe rendelik a döntést. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a felelősség őket terheli, amit természetesen áthárítanak az érintett tanáraikra. Jogilag a szabályozás megengedő, vagyis elméletileg csupán az év végi vizsgák kötelezőek a rendszerben, melynél eldől, hogy a magántanuló folytathatja-e tanulmányait a következő évfolyamon. Gyakorlatilag az iskola ezért semmiféle támogatást nem kap, fejkvóta a magántanulókért nem jár, így az iskola számára alapvetően csupán teher a magántanulói státusz. Ettől függetlenül azonban vannak olyan iskolák, ahol erre felkészültebben reagálnak. A budapesti iskolában például előttünk néhány évvel csupán egyetlen magántanuló volt, egy nyolcadikos lány, aki teherbe esett, így  - érthető okokból - magántanulóként folytatta és fejezte be tanulmányait. Szintén a budapesti iskolában az igazgató konzultált az érintett tanárokkal, és a családsegítőtől is kért egy hivatalos papírt arra vonatkozóan, hogy megfelelő indoklással kérjük a státuszt. Ezzel gyakorlatilag az összes lehetséges adminisztratív utat végig kellett járjuk, s a végén az igazgató nem is dönthetett másként, mint az engedély megadásáról. A következő évben azonban már egyértelműen jelezte, hogy nem szándékozik az engedélyt megadni, függetlenül attól, hogy az eredményeink jók, és a szükséges igazolásokat újra be tudnánk szerezni. Jogilag lehetett volna vitatkozni ezzel, de mi úgy döntöttünk, hogy érdemesebb támogatóbb iskolát találni ehhez a projekthez. Az általunk megtalált intézményben az igazgatóval történt személyes beszélgetést követően rögön megkaptuk az engedélyt, az iskola felkészült a magántanulókkal való kommunikációra, már több évfolyamban több ilyen hallgatójuk, diákjuk is volt és jelenleg is van. Ez számunkra megnyugtató, és mentesít bennünket a jogi és egyéb utak terheinek nyűgjétől, végre koncentrálhatunk arra, amiért elkezdtük ezt az egészet.
A kérdések: miért kell ennek a rendszernek ilyen kuszának lennie? Miért nem jár fejkvóta a magántanulók után, vagy ha az iskola nem kapja azt meg, akkor miért nem kapja meg azt a szülő? (Én természetesen elfogultság és gondolkodás nélkül az előbbi mellett tenném le a voksomat, kapja meg az iskola a fejkvótát! Elvégre a diák itt is ott is diák, és teljesítit az állam által elvárt kötelezettségeit, sőt, nyilván adófizetője is lesz annak. Kicsit a diszkrimináció érzése is megfogalmazódik bennem, talán lehetne írni a megfelelő fórumoknak ezügyben?) Érdemes-e jobban szabályozni a magántanulói státuszt? A kérdések költőiek, én amellett lennék, hogy egyértelműbbé kellene tenni, hogy ki és milyen feltételek mellett választhatja ezt a tanulási formát, és ki és milyen feltételek mellett engedélyezheti - vagy utasíthatja el - ezt.
A magunk részéről a korábban már említett minőségi szint megtartása volt az elsődleges ok, de természetesen volt más egyéb apró tényező, mely a magántanulói státusz melletti döntésünket befolyásolta. Én például láttam a rendszer hiányosságait, éreztem a tanárok túlterheltségéből fakadó legjellemzőbben alkalmazott módszerek negatív hatásait. Az oktatók általában a középmezőnyre optimalizálják az oktatást, a gyengébbekkel és az erősebbekkel nem igazán képes mit kezdni a rendszer. A gyengébbtől elvárja hogy a középmezőnyhöz igazodjon, az erősebbtől pedig annyit vár, hogy örüljön annak, hogy már ezt is tudja, és ha lehet húzza meg magát... Jellemzően ezek a - hivatalosan talán nem is igazán létező - konfliktushelyzetek vezetnek az iskolai rendszerben előforduló egyéb problémákhoz. A gyermekeink hazatérve az iskolából mindig hoztak magukkal leckét, amit meg kellett írniuk, így gyakorlatilag szinte a nap teljes egésze tanulással telt. Voltak olyan részei a tananyagoknak, ahol a tanár mintha nem a probléma magyarázatát adta volna át, hanem az adott feladat megoldására adott volna egy sémát. Ez bizonyos gyermekeknél nem igazán működhet. Többször szembesültünk a gyermek szájába adott válaszokkal, az egyszerűen kiegészíthető egyértelmű kérdésfelvetésekkel. Feleségemmel mindketten rendelkezünk tanári vénával, így többször megfogalmazódott hogy mi mit tennénk másként, ezt a bizonyos részt hogy kellett volna megtanítani. Ez is a döntésünket erősítő előzmény volt. Feltétlenül fontos hangsúlyoznom azonban, hogy ez nem a volt tanárainkkal szembeni negatív megnyilatkozás, egyszerűen a rendszer ilyen, képtelenség frontálisan ilyen létszámú osztályokban megfelelő módon oktatni, tudást átadni. Természetesen foglalkoztunk a magántanulókkal kapcsolatos eddigi tapasztalatokkal - meglepően kevésnek tűnik a dokumentált eredmény, tapasztalat - olvastunk könyveket a témával kapcsolatban, értekeztünk gyakorló otthonoktatókkal, részt vettünk egy konferencián, olvastuk a fórumokat, a jogi lehetőségeket, a lehetséges utakat. Furcsa, hogy bár újnak tűnik a dolog magyarországi viszonylatban, illetve nagyon keveset hallunk róla, mégis messzi gyökerekre vezethető vissza a magántanulói dolog. Elég, ha arra gondolunk, hogy régen az országok vezetőit magántanárok tanították, a legnagyobb korai gondolkodók is uralkodók, vezetői rétegek tanítói, oktatói voltak. Mindettől függetlenül is nehezen született meg a végső döntésünk, de nem bántuk meg. A legtöbb magántanulónál érdekes módon komoly szerepet játszik a vallásosság is, vannak akik kimondottan emiatt vállalják az otthonoktatást. Nálunk ez ennyire nem játszott szerepet, bár mi sem örültünk amikor a gyermekeink "szocializációja" során voltunk kénytelenek "megismerkedni" bizonyos celebekkel, sorozatok hőseivel, valamint az általunk nem preferált csúnya beszéddel, udvariatlan viselkedéssel, vadsággal. Ráadásul ezen vadhajtások visszavágása, nemesítése mintha dupla akkora erőfeszítést igényelt volna, mintha a családi közösségen belüli értékrenddel találkoztak volna csak. Persze nem arról beszélünk, hogy burokba kell zárnunk a gyermekeinket - mi sem abban éltünk!-, vagy meg kell védeni őket az evilági veszedelmektől - ez képtelenség, és ők is részei lesznek a rend(szer)nek -, hanem ebben a korban szükségesebb a helyes értékrendek elsajátításához vezető utat megmutatnunk, ami csak úgy tűnik lehetségesnek, ha többet tölthet együtt a családdal, és kevesebb időt az iskolai rendszerben. Utána már talán jobban megérti miért olyan a világ amilyen, és miért van az, hogy mások a szabadidejükben mással foglalkoznak mint mi.
Persze vannak bennünk is kétségek. Amitől még most is tartunk: mindaz, amit most elkezdtünk és űzünk immár másfél éve, tényleg a jó út-e? És ha már itthon tanítunk, akkor jól csináljuk-e, vagy lehetne másként esetleg még jobban? Mennyire ragaszkodjunk az iskolai rendszer elvárásaihoz, és mennyire távolodjunk el tőle ha úgy érezzük hogy az hasznosabb lenne? Pontosan mi a célja az iskolának? Önálló tanulásra nevelés, az Életre való felkészítés, a szabályokhoz való igazodás kikényszerítése, szocializáció, vagy valami más? Valóban szükséges minden tárgyat teljes mélységében elsajátítani, vagy a Waldorf rendszer felé érdemes fordulni? Esetleg ötvözzük a pozitívnak tűnő elemeket? És ezek még csupán a konkrét kérdések, vannak árnyaltabbak és talán fontosabbak is: például hogyan oldható fel a szülő-tanár kettős helyzetből eredeztethető konfliktus?
Sok kritikus, a magántanulói státusz ellen fellépő érzi úgy, hogy ez nem lehet járható út. Érzem én, hogy egy pedagógus számára az ezt az utat választók vele szemben fogalmaznak meg egyfajta kritikát, így nyilván megpróbálnak érveket felsorakoztatni az iskolarendszer mellett. Nem kívánok vitába szállni senkivel, igyekszem alázatosan elfogadni mindenki saját véleményét a témában, mi mégis így döntöttünk. Az is lehetséges, hogy bizonyos idő elteltével, vagy a körülményeink megváltozásával új helyzet áll elő, melyben már nem ez lesz a legoptimálisabb megoldás, és egy újabb utat kell választanunk. Jelenleg azonban ezt járjuk, s úgy tűnik nincsen olyan elágazási pont, mely mostanában döntéshelyzetbe hozna minket. Továbbá természetesen mi is megfogalmaztunk néhány negatív gondolatot a hagyományos oktatási rendszerrel kapcsolatban, és jelenleg azt látjuk, hogy ezen az úton lehetünk hatékonyabbak - hangsúlyozottan! - a gyermekeink jövője érdekében.

Módosítás dátuma: 2012. február 08. szerda, 14:59