Feked és környéke

Fekeden jó helyen jár, ha a falusi nyugalmat keresi és

  • a magyarországi németség kulturális öröksége érdekli,
  • természetközeli kikapcsolódásra vágyik,
  • szívesen vesz részt egy kistelepülés nyitott közösségi és kulturális programjaiban.

Fekedi látnivalók

Vezetéssel megtekinthető 18. századi műemléktemplomunk és a 20. század elejének paraszti kultúráját bemutató német nemzetiségi tájházunk. A tájház istállójában egy – Magyarországon egyedülálló – „Klumpások” című állandó kiállítás mutatja be a magyarországi németek jellegzetes lábbeliviseletét. Önállóan is bejárható német nemzetiségi tanösvényünk, mely a falu központjában tett kb. egy kilométeres séta során mesél a falu múltjáról és jelenéről.
Kortárs szobrok helyezkednek el a három kilométer hosszú ún. „Szoborút” mentén, hosszabb körtúrák vezetnek a határbeli épített szakrális kisemlékeket (keresztek, képoszlopok, szobrok) összekötő útvonalon. Az országos kéktúra dél-dunántúli szakasza a falu északi határát érinti. Félórás sétával elérhető a Karasica-patak duzzasztásával létrehozott tavacska.
A település központjában nagy zöldterület, két játszótér és futballpálya áll vendégeink rendelkezésére.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Shadow

Látogasson el településünk honlapjára is!

A környék turisztikai kínálata

A látnivalók és programok bőséges kínálatából készített szubjektív válogatást olvashat az alábbiakban:

Ha elsősorban a német nemzetiségi látnivalók érdeklik, akkor nemcsak Fekeden, hanem a környéken is számos kultúrtörténeti tanösvényt találhat, melyek kisebb vagy nagyobb települések múltjából és jelenéből mutatnak be érdekességeket, élményt nyújtva gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A tanösvényekhez letölthető vezetőfüzetek is készültek, melyek a lehrpfad.hu honlapon elérhetőek. Látogasson el Somberekre, Mecseknádasdra, Bátaszékre, Pécsváradra vagy Mohácsra!

Ha a népi kultúra iránt érdeklődik, a környék számos tájházában szakavatott vezetéssel ismerkedhet a 19-20. századi paraszti életmód tárgyaival. A tájházak többsége német nemzetiségi (pl. Geresdlak vagy Székelyszabar interaktív kiállítása), de több helyen felvidéki vagy székely szobát is kialakítottak az épületben (pl. Véménd), s van ahol felvidéki tájházban látható sváb szoba (Pécsvárad). Magyar tájházat talál a közeli Szebényben vagy Zengővárkonyban.

A túrázás, sportolás, természetközeli mozgás szerelmeseinek ajánljuk a Geresdi-dombság számos, kerékpárral vagy gyalog bejárható turistaútvonalát. A szomszédos Szebényben 400 esztendős tölgyfa áll, a bátaszéki Orbán-hegyen hatalmas molyhos tölgy; mindkettő elnyerte a közelmúltban az Év fája címet. Térségünkön halad át az országos kéktúra útvonala, valamint több zarándokút. Gemencben kisvasúttal utazhat az ártéri erdőben, Pécsváradról megmászhatja a Zengőt, vagy bejárhatja az Óbánya és Kisújbánya közti festői szépségű turistautat. Természetes vizeket is talál a közelben, Fekedtől 20 km-re keletre folyik el a Duna, ugyanilyen távolságban fekszik a pécsváradi Dombay-tó, messzebb található az Orfűi-tó. Püspökszentlászlón meglátogathatja a püspöki kastély arborétumát. Számos látnivalót, programot kínál a Duna-Dráva Nemzeti Park.

A környékbeli települések épített környezete sok látnivalót kínál. Látogasson el a pécsváradi várba vagy barangoljon Pécs belvárosában, nézze meg a TV tornyot. A kis falvak többségében katolikus templomait, kápolnáit is érdemes megtekinteni, de ha különleges egyházi emlékeket szeretne látni, a pécsváradi vár ezeréves kápolnáját, a pécsi török emlékeket, az ormánsági festett fakazettás református templomokat vagy az erdősmecskei ortodox templomot, a grábóci ortodox kolostort ajánljuk figyelmébe.

Akit a kulturális élmények vonzanak, s szívesen megy múzeumba, ellátogathat a közeli zengővárkonyi Szalmamúzeumba és a Míves Tojás Gyűjteménybe vagy a geresdlaki Babamúzeumba. A városok kínálata is sokoldalú: Mohácson a Kanizsi Dorottya Múzeum és a Történelmi Emlékhely, Pécsett a Janus Pannonius Múzeum (Néprajzi Múzeum, Mecseki Bányászati Múzeum, Csontváry Múzeum, Vasarely Múzeum), a Zsolnay Kulturális Negyed és a Világörökség részét képező Cella Septichora a legjelentősebb múzeumok.
Színházba, koncertre Pécsett (Nemzeti Színház, Bóbita Bábszínház, Harmadik Színház és Kodály Központ) illetve Szekszárdon (Deutsche Bühne) lehet eljutni.

Régi mesterségek megismerésére is talál lehetőséget, Palotabozsokon a kádárok, Ófaluban a székfonók és faesztergályosok, Zengővárkonyban a szalmafonók és tojásfestők, Óbányán a fazekasok munkáját mutatják be. Mohácson a Szent Miklós-vízimalom igazán különleges látnivaló.

Térségünkben tavasztól őszig számos kisebb-nagyobb fesztivált rendeznek: Geresdlak – Gőzgombóc fesztivál, Pécsvárad – Leányvásár, Mohács – Busójárás, Pécs – Szamárfül fesztivál és Zsolnay Fényfesztivál, Orfű – Fishing on Orfű, az ormánsági Bőköz fesztivál és a Villány környéki Ördögkatlan fesztivál.

Gyerekekkel látogasson el a mohácsi uszodába, a pécsi Mecsextrém kalandparkba vagy a Pécsi Állatkertbe!

Feked és környéke - közúti térkép
(Pécs, Szekszárd és Mohács)